2015. március 2., hétfő

Bukta

Na egy újabb süti ami az öregségem jele. Eddig utáltam a lekvárt, most meg kezdem egyre jobban szeretni a lekváros sütiket. Vagy csak tanulok a már nem is olyan kis fiamtól, aki kanállal tolja a házi cuccot? Lehet, mindenesetre ez a ribizlilekváros puha kelt tészta nagyon bejön nekem.
És a tányér csak poén, nekem nagyon tetszik, a gyerekkoromat juttatja eszembe.

 Hozzávalók:
600 gramm liszt (nálam fele BL 80-askenyérliszt)
300 gramm tej
csipet só
25 gramm élesztő
5 evőkanál cukor
80 gramm olvasztott vaj
2 egész tojás

Fél üveg házi lekvár


A lisztet tálba szórom. A tojásokat feltöröm, elkeverem és a lisztre öntöm úgy, hogy egy pici maradjon belőle, amivel a tetejét fogom lekenni. A többi hozzávalót is beleteszem a vaj kivételével, majd addig dagasztom, míg elválik az edény falától. Ekkor keverem hozzá a vajat is, majd duplájára kelesztem.
Ha megkelt, átgyúrom és még hagyom pihenni 5-10 percet, majd ujjnyinál kicsit vékonyabbra nyújtom. 8-10 cm-es négyzetekre vágom, majd mindegyik közepére teszek egy teáskanálnyi sűrű lekvárt. Feltekerem és egy tepsibe sorakoztatom. Nem lényeg, hogy pont egyformák legyenek, jó kis rusztikus példányok lesznek, mindenki a kedvére válogathat majd. Ha mind a tepsiben van (30x40 cm most), akkor fél órát még kelesztem, majd a félretett tojással lekenem és 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt sütöm meg. Ha korán barnul a teteje, tegyünk rá alufóliát.
Ha kisült, picit még a tepsiben hagyom, de nem sokáig, mert a sütőpapír nedvességét felszívja a tészta. Jó sok porcukorral kínálom, persze csak a retrofíling miatt :-).

A töltelék lekvárja lehetőleg sűrű legyen, és persze lehet túró is meg nutella is. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése