2013. szeptember 2., hétfő

Cheesecake sós karamellel - süti mérleg nélkül, csak úgy szemre

Vissza kicsit az időben: ez úgy kezdődött, hogy az országtorta miatt elvittem magammal a mérlegem a szüleimhez, ahol a kisfiam szülinapját tartottuk. És szépen ott is felejtettem. Mivel visszakapni csak ma fogom, olyan sütiket választottam a héten, amikhez nem volt fontos. A legeslegjobb ez a "szemre" készült sós karamelles cheesecake lett. Ebből még ettem is, fogyókúra ide, vagy oda. Délután viszont egy szomszédunk megdicsért, hogy milyen csinos vagyok, ami egy kisgyerekes anyukának köztudottan olyan, mintha hájjal kenegetnék, így elhatároztam, hogy továbbra sincs sütizés meg liszt, mert megéri. 
Azért ez a sütike álljon itt az emberiség többi részének (és nekem is).

 Hozzávalók:
az alaphoz
1 csomag zabfalatok
100 gramm vaj (1 kis csomag)
a krémhez
500 gramm mascarpone (egy nagy doboz)
fél doboz habtejszín (200 grammosból)
3 óriásira púpozott teáskanál tejföl
fél vaníliarúd magjai
2 teáskanál keményítő
3 egész tojás
4 evőkanál cukor
pici só
a sós karamellhez
5 evőkanál barnacukor
fél kocka vaj (50 gramm)
a kis dobozos tejszín másik fele
1 kiskanál só

A zabkekszet összetörtem, az olvasztott vajjal elkevertem, sütőpapírral bélelt aljú 26 m-es kapcsos tortaformába nyomkodtam és betettem a hűtőbe.
A krém hozzávalóit jól elkvertem elektromos habverővel (aki édesebben szereti, toljon még cukrot, de a karamell miatt nekem ez bőven elég volt), majd a lehűlt alapra öntöttem.
A sütőt 180 fokra előmelegítettem, majd a tortaformát egy tepsibe állítva sütöttem meg, hogy a forma aljából kifolyó vaj miatt ne sütőtakarítással teljen a vasárnap. 45 perc kellett neki, félidőben pedig egy alufólia a tetejére, barnulás ellen. Mikor kihűlt, betettem a hűtőbe, hidegen az igazi. (A forma alja még ragad, kerüljön egy tányér alá!)
A karamellhez a nádcukrot egy zománcos fazék aljára szórtam, kavarás nélkül megolvasztottam, majd a  többi hozzávalót is beletettem és addig forraltam, míg el nem olvadt. Ez a mennyiség pont elég a tortához.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése